Egyetlen csapatunk, a Videoton maradt versenyben az európai kupaporondon. Marko Nikolics együttese az első, észtországi mérkőzést 3-0-ra megnyerte, a visszavágón pedig 1-1-et játszott, így 4-1-es összesítéssel továbbjutott az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójába, amelyben a francia élvonalbeli Bordeaux lesz az ellenfele. A Ferencváros ugyanakkor elbúcsúzott az El-től, a hazai pályán elszenvedett 4-2-es vereséget követően Dániában is kikapott (1-3) a Midtjyllandtól. Az NB I-ben aranyérmet szerző Budapest Honvéd az első akadályon fennakadt a Bajnokok Ligájában, a selejtező második fordulójában kettős vereséget szenvedett az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva ellen, az idegenbeli 1-2 után a Bozsik-stadionban – zárt kapuk mögött – 3-2-re kapott ki. Mint ismert, a Vasas már az El-selejtező első fordulójában kiesett, az izraeli Beitar Jeruzsálem ejtette ki.
A kép forrása: csakfoci.hu