Urbán Flórián a Csornai SE vezetőedzőjeként folytatja pályafutását – adta hírül hivatalos honlapján az NB III-as labdarúgócsapat. „Örömmel vettem elnök úr megkeresését, nem ismeretlen közegbe érkeztem, hiszen korábban rövid ideig már dolgoztam itt. Célunk minél több pont gyűjtése és az NB III-as tagság meghosszabbítása” – idézi a csornai klubhonlap Urbán Flóriánt, aki vezetőedzői munkája mellett a csornai utánpótlásban is … Folytatás
Kategória: Hazai
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy távozik a csapat sportigazgatója, Juhász Roland. A 95-szörös magyar válogatott, háromszoros magyar és négyszeres belga bajnok korábbi labdarúgó azok után adta be a lemondását, hogy a Fehérvár – számára a sorozat első meccsén – már a 3. fordulóban, a harmadosztályú ESMTK vendégeként kiesett a Mol Magyar … Folytatás
Sztefan Drazsics remek futballjának köszönhetően 2–0-ra győzött a Mezőkövesd Kecskeméten a labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzésén – a vesztes KTE-t így is megtapsolták a szurkolók. LABDARÚGÓ NB I 7. FORDULÓ Kecskeméti TE–Mezőkövesd Zsóry FC 0–2 (Sz. Drazsics 63., 78.) Kecskemét, Széktói Stadion, 3647 néző. Vezette: Csonka
Az NB II-be idén visszajutó BVSC még nem nevezte ki a munkavégzés alól szeptember 5-én felmentett Urbán Flórián vezetőedző utódját, de a jelöltekkel már folynak az egyeztetések. A múlt héten, a Szentlőrinc ellen 1–0-ra elveszített Magyar Kupa-meccsen Urbán korábbi segítői, Dudás János és Kincses Ádám irányította a csapatot. Úgy tudjuk, az egyik kiszemelt a vezetőedzői posztra a … Folytatás
Az M4 Sport stúdiójában elkészítették a Mol Magyar Kupa 4. fordulójának párosítását. A címvédő Zalaegerszegi TE FC a Szombathelyi Haladás otthonába látogat, míg az ezüstérmes Budafok az NB III-ban vitézkedő VLS Veszprém vendége lesz. Összejött egy élvonalbeli csata is, a Ferencváros a Puskás Akadémiával ütközik meg az Üllői úton. A 4. fordulóban már összekerülhetnek egymással … Folytatás
A labdarúgó Magyar Kupában a 32 közé jutásért vívott mérkőzésen a KTE 2–1-re győzött a Soroksár ellen. Pálinkás Gergő szerzett vezetést a Kecskemétnek, majd Kersák Roland óriási kapushibája után Lovrencsics Balázs egyenlített. MAGYAR KUPA 3. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT) Soroksár SC (NB II)–Kecskeméti TE 1–2 (Lovrencsics B. 31., ill. Pálinkás 5., Horváth K. 83.)
A 32 éves Bertus Lajos a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja. A rutinos középpályás Kecskeméten kezdett el futballozni, sőt, 2011-ben Magyar Kupát nyert a csapattal. Ezt követően a Puskás Akadémia, a Paks, a Mezőkövesd és a Diósgyőr játékosa volt, a miskolciakkal azonban egy hete szerződést … Folytatás
A Sényő 2–2-es döntetlent játszott a Kisvárda II vendégeként a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjának 6. fordulójában. A hazai együttes két alkalommal is megszerezte a vezetést, de a Sényő mind a kétszer képes volt az egyenlítésre. LABDARÚGÓ NB III 6. FORDULÓ ÉSZAKKELETI CSOPORT Kisvárda II–Sényő 2–2
A hetek óta sérült Botka Endre néhány napja újra együtt edz a többiekkel, a Ferencváros labdarúgója úgy érzi, a hétvégén akár képes is lenne mérkőzést játszani. „Ha minden jól megy, akár már a hétvégén is visszaállhatok. Egy hosszú és nagyon bosszantó sérülésen vagyok túl, de hála Istennek, az edzésekre már visszatérhettem. Motivált vagyok, játékra éhes, … Folytatás
A 32 esztendős Antal Botonddal közös megegyezéssel szerződést bontott a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC – számolt be róla a klub honlapja. A korábban Kecskeméten, Diósgyőrben és Mezőkövesden is megforduló Antal Botond tavaly nyáron érkezett a Tiszakécskéhez, de mindössze 14 NB II-es bajnokin szerepelt az előző idényben, a most futó kiírásban pedig egyáltalán nem lépett pályára. Mint … Folytatás
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Kecskeméti TE a hivatalos honlapján tudatta, hogy több hónapra kidőlt a lila-fehér együttes középpályása, Nagy Krisztián. A klubhonlap beszámolója szerint a 28 éves labdarúgó a Tiszakécske elleni edzőmérkőzésen sérült meg, nem sokkal a beállása után. A pontos sérülést a KTE nem hozta nyilvánosságra, de a közlemény szerint Nagy „komoly térdsérülést szenvedett, amely több … Folytatás
A labdarúgó NB III 7. fordulójában a Délkeleti csoportban a Békéscsaba 7–0-ra kiütötte a Martfűt, míg a Monor kilencgólos meccsen győzte le a Vasas II-t. Az Északkeleti csoportban a Gyöngyös hetedik meccsét is elbukta, a Kisvárda pedig gólgazdag találkozón diadalmaskodott Tiszafüreden. Az Északnyugati csoportban először kapott ki a Veszprém, a III. Kerület a Dorogot verte … Folytatás
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK szerződést kötött Francisco Feuillassierrel (becenevén Franchu) – számolt be a klub a hivatalos oldalán. A 25 éves játékos a pálya szélén és középen is elsősorban a támadásépítésből veszi ki a szerepét – jegyezte meg a Diósgyőr. „A Real Madrid akadémistáitól mindenhol sokat várnak, így biztos vagyok benne, hogy tőlem is – … Folytatás
Közös megegyezéssel szerződést bontott Nagy Patrik a labdarúgó NB II-ben szereplő Credobus Mosonmagyaróvárral – tudta meg a Nemzeti Sport. A 32 éves középpályás, Nagy Patrik hat gyirmóti idény után idén júniusban érkezett Mosonmagyaróvárra, ahol a most futó kiírásban hat NB II-es bajnoki szerepelt, ebből ötször kezdőként. A továbbiakban azonban már nem erősíti az óváriakat, mivel saját kérésére, … Folytatás