Fordulatos találkozón nyert az Újpest FC a Kisvárda ellen a labdarúgó NB I 6. fordulójában. A pályaválasztói jogot felcserélő vendégek szerezték meg a vezetést egy szépségdíjas góllal, de a lila-fehérek fordítottak, és bár a Kisvárda egyenlített, mégis a hazaiaké lett a három pont. Az Újpest ezzel a tabella élére ugrott. LABDARÚGÓ NB I 6. FORDULÓ … Folytatás
Kategória: Hazai
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján bejelentette, közös megegyezéssel szerződést bontott a június végén érkezett francia védővel, Julien Célestine-nel. A 26 éves Julien Célestine több francia klub utánpótlásában is megfordult, majd Belgiumban mutatkozott be a felnőttek között. Egy évet eltöltött Lettországban, másfél évig a francia másodosztályban szerepelt (itt játszotta pályafutása során a legtöbb meccset), az előző … Folytatás
A labdarúgó NB I-ben érdekelt DVSC a hivatalos honlapján közölte, hogy kölcsönvette a másodosztályú ETO FC Győr 18 éves középpályását, Tuboly Mátét. Az U-válogatott tehetség már 49 meccsen szerepelt az NB II-ben, és két gólt, valamint négy gólpasszt könyvelhetett el. Télen a Lecce jelentkezett be Tuboly Mátéért, most pedig a DVSC és a Torino is ajánlatot tett érte, de ahogy … Folytatás
Hétközi fordulót rendeztek a labdarúgó NB III-ban. A szerdai mérkőzéseken a Békéscsaba hazai pályán győzte le a Kecskemét második számú csapatát, míg az Iváncsa a Ferencváros tartalékcsapata felett aratott fölényes győzelmet. Nem született gól a Kaposvár és a Nagykanizsa dél-dunántúli rangadóján, míg a REAC a Sényő vendégeként tudott győzni. LABDARÚGÓ NB III 5. FORDULÓ ÉSZAKKELETI … Folytatás
A labdarúgó NB II 6. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén a Szombathelyi Haladás 2–1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd otthonában. LABDARÚGÓ NB II 6. FORDULÓ BUDAPEST HONVÉD–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–2 (0–0) Budapest, Bozsik Aréna, 3119 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Berényi Ákos, Szabó Dániel) HONVÉD: Dúzs (Tujvel, 90+2.) – Kovács N., Szabó A., Lovric, Benczenleitner – Adorján, Bocskay – Kocsis D., Holman, Kerezsi … Folytatás
A legutóbb a DVTK-nál játszó balhátvéd, Medgyes Sinan is a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC-nél folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja. A 30 éves, dunaszerdahelyi születésű, de Győrben nevelkedő Medgyes Sinan a 2014–2015-ös idényben az ETO színeiben mutatkozott be az élvonalban, s a Rába-partiakat egészen 2017 nyaráig erősítette, amikor az akkor NB II-es Budaörshöz … Folytatás
A Ferencváros egy félidő alatt szerzett hat góljával eldöntötte a három pont sorsát a labdarúgó NB I 5. fordulójában a Paks ellen (6–1). A második félidőben már nem sok minden történt, így megszakadt a Paks veretlenségi sorozata. LABDARÚGÓ NB I 5. FORDULÓ Ferencvárosi TC–Paksi FC 6–1 (A. Traoré 10., Varga B. 19., 29., 42., S. Mmaee … Folytatás
A labdarúgó NB I 5. fordulójában az Újpest FC hazai pályán 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget. NB I 5. FORDULÓ Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC 2–1 (Csoboth 1., Ambrose 61., ill. Mim 59.) Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4003 néző. Vezette: Farkas Á.
A Diósgyőri VTK hazai pályán 2–0-ra megverte a Kisvárdát a labdarúgó NB I 5. fordulójának szombati játéknapján. NB I 5. FORDULÓ Diósgyőri VTK–Kisvárda 2–0 (Gera D. 38., Edomwonyi 45+1.) Miskolc, DVTK Aréna. 6651 néző. Vezette: Vad II I. Idegenben minden rendben, most már a hazai mérleget kell megváltoztatni – gondolhatták a diósgyőriek. A DVTK vendégként fölényesen nyert Mezőkövesden (4–2), … Folytatás
Fennálló tartozása miatt az NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry nem tud új játékosokat regisztrálni − számolt be róla a sportal.hu. Kizárta a nemzetközi átigazolási piacról a Mezőkövesdet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) – írta a minap a sportal.hu. A portál csütörtökön aztán megkapta a szervezet válaszlevelét, amelyben leírja: jelenleg fennálló tartozása miatt a Mezőkövesd nem tud új játékosokat regisztrálni, … Folytatás
A Ferencváros idegenben 4–0-ra megverte a Zalgiris Vilniust az Európa-konferencialiga főtáblájára kerüléséért folytatott párharc első felvonásán. EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ PLAYOFF ELSŐ MÉRKŐZÉS ZALGIRIS (litván)–FERENCVÁROSI TC 0–4 (0–1) Vilnius, LFF Stadion, 2500 néző. Vezette: Sztojcsevszki (északmacedón) Vilnius: Gertmonas – Pavelic (Bopesu, 66.), Hnid, Vucur, Mamic – Novikovas (D. Kazlauskas, 72.), Gorobsov, Kendis, Milicskovics (Karasima, a szünetben) – Golubickas, Antal (Vaca, 45+1.). Vezetőedző: Vlagyimir Cseburin FTC: Dibusz – Makreckis, S. … Folytatás
A labdarúgó NB III Északnyugati csoportjának 4. fordulójában az SC Sopron simán, 5–1-re megverte otthon a Szombathelyi MÁV Haladást. A túl nagy érdeklődés miattNB III Északnyugati csoport Caola SC Sopron–Szombathelyi MÁV Haladás VSE 5–1 A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI Csornai SE–Budaörs 2–4 Komárom VSE–III. Kerületi TVE 0–0 Kelen SC–ETO Akadémia 1–0 VLS Veszprém–ZTE II 2–1 Opus Tigáz Tatabánya–Balatonfüredi FC 1–0 Dorogi FC–Puskás … Folytatás
Visszatért a labdarúgó NB II-ben szereplő Ajkához Horváth Péter. A 28 éves játékos három éve hagyta el az Ajkát, Békéscsabára szerződött, amelynél az elmúlt három idényben alapember volt. Előtte három idény alatt 87 mérkőzésen játszott az Ajkában, és 23 gólt szerzett. NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL Érkezők: Antal Gábor (Szolnok), Babos Bence (Fehérvár FC – kölcsönbe), Borsos Filip (ETO FC … Folytatás
A labdarúgó NB I 4. fordulójában a Debrecen 4–1-re megverte odahaza a Kisvárdát, és hibátlanul vezeti a tabellát. LABDARÚGÓ NB I 4. FORDULÓ Debreceni VSC–Kisvárda Master Good 4–1 (Kiziridisz 7., Dzsudzsák 76. – 11-esből, Loncsar 83., Bódi 90+5., ill. Vida K. 51.) Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4011 néző. Vezette: Csonka