A tekintélyes angol The Guardian sorozatban a negyedik évben készített összeállítást az általa legtehetségesebbnek tartott futballistákról, a mostani (2000-es születésű játékosokat felsoroló) gyűjtésben egy magyar futballista, Szoboszlai Dominik (a képen jobbra) is helyet kapott. A 16 éves középpályás a Salzburg játékosa, ám jelenleg az osztrák másodosztályban szereplő tartalékcsapatban, a Lieferingben szerepel rendszeresen, illetve pályára lépett az U19-eseket foglalkoztató ifjúsági Bajnokok Ligájában is. A szerző szerint a korosztályos válogatott játékos mindkét lábával remekül lő, kiválóan passzol, és kimagasló a játékintelligenciája. Bár még a legelső listán szereplők is csak húsz év körüliek, már találunk köztük olyanokat, akiknek ismerősen cseng a neve. A 2014-es összeállításban szerepelt Ousmane Dembélé, akiért a nyáron 105 millió eurót fizetett a Barcelona (ehhez még jönnek a bónuszok) a Dortmundnak, míg Benjamin Henrichs (Leverkusen) Konföderációs Kupát nyert a német válogatottal. A két évvel ezelőtti cikkből Dayot Upamecano a Lipcsében, Christian Pulisic a Dortmundban számít alapembernek. A tavalyi felhozatalból Malang Sarr az előző idényben folyamatosan játszott a francia bajnokság harmadik helyén záró Nice-ben, az ajaxos Matthijs de Light kezdő volt az Európa-liga-döntőben, és kétszer már a holland válogatottban is játszott.
A kép forrása: nemzetisport.hu