Hazai - 2017.10.17.

Már nem Bernd Storck a kapitány

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségének keddi ülésén értékelte a válogatott világbajnoki selejtezős szereplését, és arra az elhatározásra jutott, hogy egyhangúlag elfogadja Bernd Storck szövetségi kapitány lemondását, aki mindkét tisztségéből távozik. A német szakember mérlege a magyar válogatott kispadján 25 mérkőzésen: 8 győzelem, 7 döntetlen, 10 vereség, 2017-es mutatója pedig 2 győzelem, 0 döntetlen, 5 vereség. Az MLSZ 2015 márciusában utánpótlás-sportigazgatónak nevezte ki Dárdai Pál német felfedezőjét azzal a céllal, hogy fejlessze a magyar utánpótlásfutballt. Kinevezése után két héttel érkezett a hír, hogy az U20-as világbajnokságon már Storck vezeti a magyar válogatottat, és a nyolcaddöntőben csak hatalmas csatában, hosszabbításban maradtunk alul a végső győztes szerbekkel szemben. Nem sokkal később, 2015. július 20-án bejelentették, hogy Storck átveszi Dárdai Pál helyét a felnőttválogatott élén, és a novemberi, Norvégia elleni pótselejtező sikeres megvívásával kivezette a csapatot a franciaországi Európa-bajnokságra. A 2016-os kontinensbajnokságon csoportelső lett a magyar együttes, a nyolcaddöntőben Belgium állította meg. A 2018-as világbajnoki selejtező rosszul sikerült, a magyar csapat ikszelt Feröeren, kikapott Andorrában,és nem szerzett pontot az első két helyen záró Portugália, Svájc kettős ellen. Összesen 13 pontot szerezve csoportja harmadik helyén végzett, s nem jutott ki az oroszországi tornára.

A kép forrása: nemzetisport.hu