Bundesliga - 2018.4.22.

Nagy a baj Lipcsében

A szombati, Hoffenheim elleni 5-2-es hazai vereség után a Leipzig a hatodik helyen áll a Bundesligában, a klubnál pedig felfüggesztették az összes szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalást, így Ralph Hasenhüttl vezetőedzőjét is – írja a Kicker. „Az előző és a jelenlegi szezonban is sikeres időszak áll mögöttünk, még akkor is, ha az elmúlt néhány hétben nem minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna” – fogalmazott a Sky Sportsnak Gulácsi Péter (a képen), a lipcseiek kapusa. Hasenhüttlnek 2019 nyaráig van érvényes szerződése az egyesületnél, a játékosok pedig élvezik a közös munkát. „Meg kell oldanunk a jelenlegi problémát, és a nyáron szeretnénk ismét együtt nekivágni az idénynek” – tette hozzá a magyar játékos.

Az előző kiírásban Bundesliga-ezüstérmes gárda a legutóbbi négy tétmérkőzésén összesen 15 gólt kapott.

A kép forrása: AFP