Révész Attila, az NB I-ben szereplő Kisvárda sportigazgatója az egyesület hivatalos internetes oldalának elárulta, hogy Dajka László (a képen) veszi át a csapat irányítását. Az újonc a múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott Kondás Elemér vezetőedzővel, akivel a vezérkar megbeszélést tartott a csapat gyenge szezonrajtja miatt, s a felek végül arra jutottak, hogy más habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó trénerre van szüksége a klubnak.
„Az látszik, hogy jó irányba mozdultunk el, ezért a jelenlegi stábtagokra a jövőben is számítunk. Ugyanakkor úgy ítélem meg, ezen a poszton különösen fontos a kötődés a városhoz és a csapathoz, hogy ne csak az egyéni érdek érvényesülése legyen az első – mondta Révész Attila. – Ennek mérlegelése alapján került képbe Dajka László, aki Kisvárdán járt gimnáziumba és felnőtt futballistaként itt mutatkozott be a csapatban. Ráadásul edzőként az utánpótlás terén is szerzett tapasztalatot, ami azért fontos, mert az akadémiánkon is lesz számára feladat.”

A kép forrása: kelet.hu
