A Spanyol Labdarúgóliga (LFP) elnöke, Javier Tebas az Onda Cero elárulta az őszi el Clásico pontos kezdési időpontját: a Barcelona és a Real Madrid rangadójára október 28-án, vasárnap 16.15 órától kerül sor. A két ősi rivális ebben a szezonban először a spanyol bajnokság 8. fordulójában, a Camp Nouban csap össze egymással. A Barcelonának egy nappal kevesebb áll majd a rendelkezésére rápihenni a találkozóra, azon a héten ugyanis október 24-én, szerdán – az Inter ellen – lép pályára a Bajnokok Ligájában, míg a Real Madrid 23-án, kedden fogadja a Viktoria Plzent. A katalánok sorsolása egyébként korántsem nevezhető egyszerűnek ebben az időszakban, hiszen az Inter és a Real Madrid előtt megmérkőzik idegenben a Tottenhammel és a Valenciával, míg hazai környezetben a Sevillával. A Barcelona és a Real Madrid jelenleg egymással karöltve, kilenc-kilenc ponttal vezetik a bajnoki tabellát. A válogatott szünetet követő fordulóban mindkét sztárgárda Baszkföldön lép pályára: a gránátvörös-kékek a Real Sociedad, míg a blancók az Athletic Bilbao vendégeként.

A kép forrása: Getty Images
