Bundesliga - 2019.4.23.

Szalai Ádám a jövőjéről (is) beszélt

Szalai Ádám, a Bundesligában szereplő Hoffenheim magyar válogatott csatára a Sport Tv-nek adott interjújában interjújában beszélt a német élvonalban eltöltött kilenc évéről, az 50. góljáról és a jövőbeli terveiről is.
„Néhány hete már leragadtam 49-nél, volt egy-két kapufám meg egy szerencsétlen helyzetem, úgyhogy megkönnyebbültem azért, hogy csak összejött ez az 50. találat. Valóban jó időben jött, hiszen előtte szépített a Schalke 2–1-re, és aki játszott már Gelsenkirchenben, tudja, milyen az, amikor a hazaiak megpróbálják visszahozni a meccsbe csapatukat. Jókor jött a gól és boldogok vagyunk, hogy ismét elhoztuk a három pontot” – kezdte Szalai Ádám. Bevallása szerint sokszor elgondolkodik a Bundesligában töltött kilenc évéről, nem is feltétlenül az 50 gól miatt.
„A nehézségek, sérülések ellenére sikerült eljutni több mint 200 mérkőzésig, bejutni a válogatottba, a Bundesligában nyújtott teljesítményem miatt is valamilyen szinten azért büszke vagyok arra, hogy ennyi ideje itt tudok lenni. Ami a jövőmet illeti, az idény végéig érvényes a szerződésem, jelenleg nem tudok semmi biztosat mondani, néhány hétbe beletelik, mire biztossá válik. Az, hogy a szerződésemben mi áll, csak én tudom, illetve a Hoffenheim. A következő hetekben eldől, hol játszom a következő idényben.”
A Hoffenheim parádés formába lendült, sorozatban négy meccset nyert meg, jelenleg a 6. helyen áll 50 ponttal, de a BL-indulást érő negyedik pozíció is csak három pontra van.
„Kicsit hasonlít az idény vége a tavalyiéra, mindenképpen szeretnénk odaérni a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyre, ha ez nem sikerülne – amibe nem is szeretnék belegondolni –, akkor az a cél, hogy az Európa-ligában elinduljunk.”

 

A kép forrása: AFP

Szóljon hozzá!