Szerda délelőtt a Ferencváros bejelentette, hogy szerződtette a 20-szoros magyar válogatott kapust, a 32 éves Bogdán Ádámot. Legutóbb a Hibernian játékosa volt, ám mérkőzésen 2019 januárja óta nem védett, így a skót élvonalbeli csapattól távozása nem meglepő, és mint a fradi.hu-nak adott interjújából kiderült, egy ideje már az is benne volt a pakliban, hogy a Ferencvárosnál folytatja pályafutását. „Hajnal Tamás keresett meg és korrektül, nagy bizalommal beszélt velem mindig. Jelezte, elképzelhető, hogy úgy alakul a helyzet a Fradinál, hogy szeretnének kapust igazolni, s erre az eshetőségre szeretne felkészülni. Ahogy teltek a hónapok, úgy kerültek egyre közelebb az álláspontok egymáshoz – idézte fel Bogdán, kitért arra is, hogy milyen előnye származott abból, hogy tavaly nyártól néhány hónapig csapat nélkül volt. – Úgy érzem, jót tett nekem, hogy volt egy pici szünetem múlt év nyarán, és októberben kerültem vissza a Hibernianhez Nagyon feltöltött az az időszak és azóta nagyon motivált vagyok,és nem is igazán álltam le azóta az edzéssel.”

A kép forrása: fradi.hu
