A Francia Kupa 10. fordulójának utolsó, a legjobb 16 közé jutásért vívott mérkőzésén a PSG az osztálykülönbségnek megfelelően nagy különbségű (0–7) győzelmet aratott a hatodosztályú Pays de Cassel vendégeként.
A hatodosztályban szereplő US Pays de Cassel egy alig több mint 1500 fős település, Arneke amatőr csapata, amely azt a bravúrt hajtotta végre a Francia Kupa jelenlegi kiírásában, hogy a legtovább maradt életben a regionális bajnokságban szereplő amatőr klubok közül – rajta kívül még egy hatodosztályú brigád verekedte el magát a legjobb 32 közé, ám a strasbourgi FCO Koenigshoffen 06 két nappal ezelőtt kikapott az Angers-től. Azt pedig még tegyük hozzá, hogy miután a hatodosztályú alakulat falusi pályája értelemszerűen nem alkalmas a PSG fogadására, a legközelebbi nagyobb stadionba vitték a mérkőzést: a Lens otthonául szolgáló Félix Bollaert Stadionban rendezték meg.
Az US Pays de Casselt az élvonal listavezetőjével, a PSG-vel hozta össze Fortuna a sorsoláskor, ráadásul Christoph Gaultier vezetőedző nem finomkodott, noha messze volt a legerősebbtől a párizsiak kezdője – hiányzott például Lionel Messi, Marco Verratti, a kapus Gianluigi Donnarumma, míg Asraf Hakimi és Marquinhos a kispadon kezdett.
A pályán azért így is ott volt Sergio Ramos, Renato Sanches, Keylor Navas vagy éppen Neymar, valamint Kylian Mbappé. A kis csapat fél óráig jól tartotta magát, aztán Mbappé vezetést szerzett a 29. percben, majd beindult a henger: a világbajnok francia támadó néhány perc múlva gólpasszt adott Neymarnak, a 40. percig még kétszer beköszönt, eldöntve a továbbjutást.
A Mbappé-show a második félidőben további két gól formájában folytatódott, közben Carlos Soler is betalált, azaz a párizsiak hét gólig jutva kerültek a legjobb 16 közé. 0–7