A Paris Saint-Germain az idényben másodszor is vereséget szenvedett a Rennes ellen a francia első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1). A párizsiak ugyan rengeteg helyzetet kialakítottak, de egyszer sem tudták bevenni a vendégek kapuját, akik 2–0-s győzelmet arattak.
Az első félidőben a PSG többször is hihetetlen közel került a gólszerzéshez. Kylian Mbappé a 24. percben már a kapuba talált, a bíró azonban les miatt elvette a találatot. A folytatásban sem lassítottak a hazaiak, Mbappé percekkel később ismét szép lövést eresztett el, majd Lionel Messi lőtt kapura, viszont a Rennes kapusa, Steve Mandanda mindkét alkalommal hatalmasat védett.
A párizsi fölény ellenére a 45. percben mégis a vendégek szerezték meg a vezetést. Benjamin Bourigeaud kihasználta, hogy lankad a PSG-védők figyelme, a felezővonaltól pontosan Karl Toko Ekambihoz ívelte a labdát, és a kameruni csatárnak nem remegett meg a lába Gianluigi Donnarummával szemben, kíméletlenül bevágta a labdát a jobb alsó sarokba.
A fordulás után ott folytatta a Rennes, ahol az első félidő végén abbahagyta. Három perccel a játékrész kezdete után a labda Lesley Ugochukwuhoz került, aki önzetlenül középre adott, ahonnan a volt PSG-csatár, Arnaud Kalimuendo könnyedén lőtt a hálóba, megduplázva a vendégek előnyét.Messi a 73. percben a tizenhatoson belülről próbált meg gólt szerezni, de Mandanda a meccs során már másodszor nyerte meg ezt a párharcot. A 92. percben a PSG rajongóinak még felcsillanhatott a szemük, amikor Christopher Wooh látszólag kézzel ért a labdához, a bíró azonban visszanézte az esetet, és nem ítélt büntetőt – 2–0-ra győzött a Rennes.
FRANCIA LIGUE 1
28. FORDULÓ
PSG–Rennes 0–2 (Toko Ekambi 45., Kalimuendo 48.)