Két új nyári igazolást jelentette be a Budafok a klub honlapján: egy évre kölcsönbe érkezik hozzájuk a Ferencvárostól Orosz Marcell, valamint leigazolták a Puskás Akadémián nevelkedett Kocsis Bencét is.
A 22 éves hátvéd a Fradiban nevelkedett, játszott a másodosztályú Soroksárban is, legutóbb az FTC NB III-as csapatában szerepelt.
„Kölcsönbe kerültem egy évre Budafokra, ez mindenképpen előrelépés, remélem, hogy minél több lehetőséghez jutok majd. Örülök, hogy itt lehetek” – mondta a játékos.
A klub azt is kiemeli, hogy Marcell a hatvanas évek legendás Ferencvárosának kiváló játékosa, a VVK-győztes id. Orosz Pál unokája (és a jelenlegi vezérigazgató, Orosz Pál fia).
Ugyancsak kedden jelentették be, hogy csatlakozik az NB II-es csapathoz Kocsis Bence is.
A 22 éves támadó középpályás a Puskás Akadémián nevelkedett, majd volt Csákváron, az MTK-ban, Pakson, legutóbb pedig kölcsönben játszott Pécsen. Kocsis szintén kölcsönbe jött Budafokra egy évre.
„Boldog vagyok, hogy itt lehetek, remélem, jól sikerül a felkészülés, és nagyon bízom abban, hogy eredményesen szerepelünk majd a bajnokságban” – mondta a játékos a BMTE honlapján.