Európa Bajnokság - 2023.9.10.

Belgium a csoportja élén, Svédország ötösre vizsgázott

Belgium 1–0-ra legyőzte Bakiban Azerbajdzsánt, míg Svédország ötösre vizsgázott Észtországban a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat 5. fordulójában az F jelű csoportban.

AZERBAJDZSÁN–BELGIUM

A belgáknak volt több kísérletük az első félidőben, a 38. percben pedig meg is szerezték a vezetést. A gólhoz kellett némi szerencse is, Johan Bakayoko lövésénél ugyanis a labda Yannick Carrascón irányt változtatott (0–1). 

A második játékrészben újabb találatot már nem jegyezhettünk fel. Győzelmével Belgium pontszámban utolérte Ausztriát, és az élre ugrott, míg Azerbajdzsán maradt egypontos.

ÉSZTORSZÁG–SVÉDORSZÁG

A két csapat legutóbb 1997-ben játszott egymás ellen tétmérkőzésen, akkor a svédek 1–0-ra nyertek világbajnoki selejtezőn. Most is Svédország volt az esélyes, s Viktor Gyökeres góljával a 18. percben előnybe került (0–1).

Pár perc múlva jött az újabb találat, Dejan Kulusevski volt higgadt a kapu előterében (0–2).

Az első félidő hajrájában lezárta a meccset a svéd gárda, ugyanis Alexander Isak fejes góljával már 3–0 állt az eredményjelzőn. 

A szünet utánra is maradtak még vendégtalálatok: előbb Robin Quaison bólintott a kapuba (0–4) ,majd a hosszabbítás perceiben Viktor Claesson alakította ki a végeredményt. Ez is fejes gól volt (0–5).

Ez a győzelem a svédeknek azt jelenti, hogy fél távnál négy pontra megközelítették az első két helyen álló csapatot. Mint ismert, a csoportok első két helyezettjei jutnak ki a 2024-es Eb-re.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
5. FORDULÓ

F-CSOPORT
Azerbajdzsán–Belgium 0–1
 (0–1)
Baki. G:
 Carrasco (38.)
Észtország–Svédország 0–5 
(0–3)
Tallinn. G: 
Gyökeres (17.), Kulusevski (24.), Isak (39.), Quaison (75.), Claesson (90+2.)

Szóljon hozzá!