Kazahsztán a júniusi, idegenbeli mérkőzés után hazai pályán is legyőzte Észak-Írországot a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek H-csoportjában, amelyben Dánia állt az élre azzal, hogy Helsinkiben megverte Finnországot. A csoport utolsó szeptemberi mérkőzésén Szlovénia könnyedén nyert San Marino vendégeként.
KAZAHSZTÁN–ÉSZAK-ÍRORSZÁG
A két csapat előző mérkőzéséhez hasonlóan most is az északíreknél volt többet a labda, viszont helyzetkihasználásból ismét a kazahok vizsgáztak jelesre: a 27. percben Makszim Szamorodov átlövése a kapuban kötött ki (VIDEÓT ITT), majd a gólszerző a kapu torkában tudott menteni a szünet előtt. A vendégek végigtámadták a második félidőt, de gólt nem tudtak szerezni: Kazahsztán hat meccsen négy győzelmet elkönyvelve 12 ponttal áll a H-csoport negyedik helyén. 1–0
FINNORSZÁG–DÁNIA
A szervezett, robusztus védekezésre, illetve a kontrázásra építő finnek otthonában végig fölényben játszott Dánia, de csupán a hajrában tudta feltörni a hazai reteszt: a 86. percben Pierre-Emile Höjbjerg 25 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (VIDEÓ ITT). Győzelmével a dán csapat a csoport élére áll, míg a második hely a szlovéneké lett – tekintve, hogy nyugati szomszédaink San Marinóban léptek pályára. 0–1
SAN MARINO–SZLOVÉNIA
A szlovének az előzetes várakozásoknak megfelelően ún. „sörmeccset” játszottak a világ egyik leggyengébbjeként számon tartott San Marino otthonában. Nyugati szomszédaink fél gőzzel is négyet gurítottak a miniállamnak – Vipotnik, Mlakar, Lovric és Karnicnik talált be –, ezzel pedig pontszámban utolérték a dánokat. 0–4
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
6. FORDULÓ
H-CSOPORT
Kazahsztán–Észak-Írország 1–0 (1–0)
Asztana. G: Szamorodov (27.)
Finnország–Dánia 0–1 (0–0)
Helsinki. G: Höjbjerg (86.)
San Marino–Szlovénia 0–4 (0–2)
Serravalle. G: Vipotnik (4.), Mlakar (16.), Lovric (61.), Karnicnik (67.)