A Roma 3–0-s sikert aratott a Frosinone ellen, míg a Milan 4–2-re kikapott Monzában. Az Empoli–Fiorentina és az Udinese–Cagliari összecsapás is 1–1-es döntetlennel zárult az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójában vasárnap.
A firenzei együttes a 29. percben Lucas Beltrán révén megszerezte a vezetést, de a második félidő elején M’Baye Niang tizenegyesből kiegyenlített, így alakult ki az 1–1-es végeredmény az Empoli és a Fiorentina összecsapásán. Az Udinese–Cagliari kiesési helyosztó is 1–1-gyel zárult.
A Roma az első félidőben Dean Huijsen fantasztikus góljával került előnybe – a belső védő a kezdőkörből indult meg, remekül szlalomozott a hazai játékosok között, majd nagyjából 23 méterről pompásan csavart a bal felső sarokba.
A fordulást követően Szardar Azmun is beköszönt, az iráni csatár a 71. percben passzolta a labdát az üres kapuba egy kipattanó után. A kegyelemdöfést tíz perccel később vitte be a fővárosi alakulat, Leandro Paredes gurított higgadtan a bal alsó sarokba tizenegyesből.
Monza–Milan
Igencsak eseménydús mérkőzést játszott egymással a Monza és a Milan, a hazaiak az első félidő hajrájában kétszer is betaláltak – Matteo Pessina és Dany Mota volt eredményes. A második félidő elején Luka Jovics egy ütés miatt a kiállítás sorsára jutott, a milánóiak azonban nem adták fel. A 65. percben Olivier Giroud szépített közelről, míg a 88. percben Christian Pulisic szédületes ballábas lövéssel kiegyenlített.
A drámának ekkor azonban még nem volt vége: két perccel később Warren Bondo is kipókhálózta a bal felső sarkot, a hosszabbítás végén pedig Lorenzo Colombo is betalált, így a Monza 4–2-es győzelmet aratott.
OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ
Empoli–Fiorentina 1–1 (M. Niang 56. – 11-esből, ill. Beltrán 29.)
Udinese–Cagliari 1–1 (Zemura 14., ill. Gaetano 44.)
Frosinone–Roma 0–3 (Huijsen 38., Azmun 71., Paredes 81. – 11-esből)
Monza–Milan 4–2 (Pessina 45. – 11-esből, Mota 45+6., Bondo 90., Colombo 90+5., ill. Giroud 65., Pulisic 88.)
Lazio–Bologna 1–2 (Isaksen 18., ill. El-Azzuzi 39., Zirkzee 78.)