A Paris Saint-Germain 6–2-re győzött a Montpellier vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 26. fordulójának vasárnap esti találkozóján.
A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutó PSG semmit sem bízott a véletlenre a Montpellier ellen, és Vitinha révén a 14. percben megszerezte a vezetést. Nem sokkal később, a 22. percben Kylian Mbappé is betalált, s ekkor úgy tűnt, könnyű dolga lesz a párizsi csapatnak, amely talán maga is elhitte ezt, hiszen ezután nem várt fordulat állt be a találkozón. A Montpellier kihasználta a PSG néhány perces rövidzárlatát, és még a szünet előtt kiegyenlített – a hazaiak egyenlítő gólját az első félidő ráadásában tizenegyesből szerezte Tedy Savanier.
A második félidőre magára talált a PSG, és leginkább Mbappénak köszönhetően végül ismét maga javára fordította a találkozót. A Real Madridba készülő támadóra nem volt ellenszere a hazaiaknak, újabb két gólt szerzett, rajta kívül pedig még Li Kang In és Nuno Mendes is bevette a Montpellier kapuját. Így a PSG hat, Mbappé három találatig jutott a találkozón.
Győzelmének köszönhetően Luis Enrique csapata továbbra is magabiztosan vezeti a bajnokságot, a Montpellier maradt a 14., de csak három ponttal van többje, mint a már kieső helyen álló Metznek.
FRANCIA LIGUE 1
26. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Montpellier–PSG 2–6 (Nordin 30., Savanier 45+2. – 11-esből, ill. Vitinha 14., K. Mbappé 22., 50., 63., Li Kang In 53., Mendes 89.)
KORÁBBAN
Reims–Metz 2–1 (Diakité 3., Ito 79., ill. A. Atta 14.)
Clermont–Le Havre 2–1 (Cham 12., 45+5. – a másodikat 11-esből, ill. A. Ayew 45+1.)
Kiállítva: Rashani (30.), ill. Targhalline (66.)
Monaco–Lorient 2–2 (F. Mendy 27. – öngól, Fofana 61., ill. Singo 1. – öngól, Bakayoko 90+5.)
Kiállítva: Zakaria (81.), ill. Aiyegun (90.)
Rennes–Olympique Marseille 2–0 (Terrier 21., Bourigeaud 77. – 11-esből)
Brest–Lille 1–1 (Satriano 80., ill. J. David 67.)