Premier League - 2024.4.14.

Kerkezék közel álltak a győzelemhez a United ellen

Fordulatos mérkőzésen a Bournemouth 2–2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójának szombat esti találkozóján. A hazaiaknál Kerkez Milos végigjátszotta a találkozót.
Az első félidőben a Kerkez Milossal felálló Bournemouth bátor játékával meglepte a Manchester Unitedet, amely a szünet előtt kétszer is hátrányba került. A 16. percben a remek idényt futó Dominic Solanke szerzett vezetést a hazai csapatnak, amire azonban viszonylag korán, a 31. percben válaszolt a United Bruno Fernandes révén. Ám a szünetre így is a Bournemouth vonulhatott előnnyel, köszönhetően Justin Kluivertnek, aki a 36. percben 2–1-re alakította az eredményt.

Ami Kerkezt illeti: semmi túlzás sincs abban, hogy a magyar játékos csapata, így a mezőny egyik legjobbja volt az első félidőben. Védekezésben nem hibázott, és többször jól lépett fel a támadásokkal, olyannyira, hogy egy kapufa is fűződött a nevéhez. Kerkez csapata egyik legaktívabb játékosa volt az első negyvenöt percben.

A fordulás után kapcsolt az addig kissé álmos United, aminek meglett az eredménye: a 65. percben Bruno Fernandes megszerezte saját maga és csapata második találatát, ezúttal egy tizenegyest váltott gólra a rá jellemző higgadtsággal.

A 96. percben egy esetben még a szívükhöz kaptak a manchesteri szurkolók, Ryan Christie nem sokkal a tizenhatos vonala előtt elesett, hosszas videózás következett, hogy vajon belül történt-e a szabálytalanság, de büntető helyett csak szabadrúgással jöhetett a Bournemouth. Ezt a lövést pedig blokkolta a sorfal, így négygólos, fordulatos meccsen döntetlennel mehettek be az öltözőbe a felek. 2–2
ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Bournemouth–Manchester United 2–2 (Solanke 16., Kluivert 36., ill. B. Fernandes 31., 65. – a másodikat 11-esből)

Szóljon hozzá!