Hiába játszott szinte a teljes második félidőben emberelőnyben, és hiába vezetett még a 96. percben is a Rodez, csak szétlövésben tudta legyűrni a Paris FC-t a két csapat kedd esti drámai mérkőzésén a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) rájátszásában. Az okcitániai kiscsapat a Saint-Étienne vendége lesz a második körben.
A párizsi csapat a 97. percben szerezte az egyenlítő gólt, és miután az azonnal következő szétlövésben Obed Nkambadio kapus kivédte a hazaiak első két lövését, úgy tűnt, a vendégek jutnak tovább. Pláne, hogy a harmadik rodezi rúgó is hibázott.
És 2–0-s fővárosi vezetésnél jött a drámai fordulat: a hazai csapat következő két rúgója a kapuba talált, a párizsiak két játékosa nem – az ötödik sorozatban Ewen Jaouen kivédte Ajub Dzsabbari lövését, ellensúlyozva az egyenlítésnél elkövetett hibáját –, következett tehát még egy kör.
Abban Yannis Verdier gólt lőtt, Adama Camara a kapu fölé küldte a labdát, azaz az élvonalhoz ennyire közel korábban még sohasem jutó Rodez visszahozta a meccset, és készülhet a következő körre. A PFC három idényen belül másodszor akad el a playoffban.
FRANCIA LIGUE 2
RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS
Rodez–Paris FC 2–2 (Danger 8. – 11-esből, Corredor 33., ill. Dicko 4., Dabila 90+7.) – tizenegyesekkel 3–2
Kiállítva: Mbow (48. – Paris FC)