Az Empoli a ráadásban szerzett góllal 2–1-re megverte a Romát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság záró fordulójában, így az Udinese ellen vereséget szenvedő Frosinone búcsúzott el a Serie A-tól.
EMPOLI–ROMA
Az már a mérkőzés előtt kiderült, hogy a Roma biztosan nem vesz részt jövőre a Bajnokok Ligájában, mivel az Európa-liga-győztes Atalanta a délutáni meccsen nyert, és a tabella negyedik helyére lépett előre. Az Empoli számára azonban hatalmas tétje volt a mérkőzésnek, hiszen győznie kellett, hogy legyen esélye a bennmaradásra. Ennek megfelelően az Empolinak 13 perc sem kellett ahhoz, hogy előnybe kerüljön, kontra végén Emmanuel Gyasi szép passzt adott az ötösnél Matteo Cancellierinak, aki egészen közelről nem hibázott. 1–0
Úgy tűnt, gyorsan válaszolni is tudnak a rómaiak, ám végül les miatt visszafújták a találatot. Az első félidő hosszabbításában viszont már csak összejött a római egyenlítés, amikor
Houssem Aouar gyönyörű megoldással juttatta a labdát a hálóba. 1–1
A második félidő sokáig gól nélkül zajlott, mígnem a hosszabbításban eldőlt a meccs, egyúttal eldőlt, hogy az Empoli megmenekül a kieséstől. A hazaiak az utolsó lélegzetükkel is küzdöttek a bennmaradásért, és siker koronázta erőfeszítéseiket, a 93. percben csodás összjáték után M’Baye Niang talált be a vendégek kapujába. 2–1
FROSINONE–UDINESE
A kiesés ellen menekülő gárdák nem tudtak sokáig mit kezdeni egymással, egészen a 76. percig kellett várnunk, hogy megtörjön a jég. Keinan Davis zárt góllal egy szép akciót, megszerezve a vezetést az Udinesének, amely az Empolival együtt kiharcolta a bennmaradást. Méghozzá éppen a Frosinone kárára, amelynek kiesését az Empoli késői gólja pecsételte meg. Az Udinesét egészen a tabella 15. helyéig repítette a győzelme, így nem volt aggódnivalója. 0–1
LAZIO–SASSUOLO
A következő idényben Európa-liga-főtáblás Lazio a már biztosan kieső Sassuolo ellen Mattia Zaccagni góljával szerezte meg a vezetést a második félidőben, amire hat perc múlva Mattia Viti válaszolt. A folytatásban pedig már szinte nem is próbálkoztak a gárdák – maradt az 1–1.
VERONA–INTERNAZIONALE
A már fordulók óta biztosan bajnok Inter és a Verona összesen négyszer talált be az első félidő végéig – 2–2 volt az állás a szünetben. A második félidőben viszont már nem voltak ennyire aktívak a felek, sőt nem is sikerült több gólt szerezniük, így az Inter döntetlennel zárta a bajnoki idényt.
OLASZ SERIE A
38. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Empoli–Roma 2–1 (Cancellieri 13., Niang 90+3., ill. Aouar 45+1.)
Frosinone–Udinese 0–1 (K. Davis 76.)
Lazio–Sassuolo 1–1 (Zaccagni 60., ill. Viti 66.)
Verona–Internazionale 2–2 (Noslin 16., Suslov 37., ill. Arnautovic 10., 45+1.)
Korábban
Napoli–Lecce 0–0
Atalanta–Torino 3–0 (Scamacca 26., Lookman 43., Pasalic 70. – 11-esből)