A szerb-magyar kettős állampolgárságú Miljan Krpicset szerződtette a labdarúgó NB I-ben újonc ETO FC Győr.
Miljan Krpics 2003. július 3-án született a szerbiai Verbászon. Az immár 21 éves futballista a Hajduk Kula ifjúsági csapatában kezdte labdarúgó-pályafutását, majd később a Topolyai SC-hez igazolt, amelyben 2022 júliusától 2023 augusztusáig játszott. A két állomáshely között két és fél éven át futballozott a Puskás Akadémiában, melynek tartalékcsapatában szerepelt az NB III-ban is, ahol 31 meccsen lépett pályára.
A védekező középpályásként és akár belső védőként is bevethető, 190 centiméter magas játékos 2023 augusztusában szerződést kötött a szerb élvonalbeli FK Vozsdovac csapatával, és a mögöttünk hagyott idényben 13 bajnoki találkozón jutott szóhoz.