Liga BBVA - 2024.9.22.

legyőzte a Gironát, és már nem utolsó a Valencia

Az eddig még nyeretlen Valencia 2–0-ra legyőzte a Gironát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 6. fordulójának szombati játéknapján.
A Valencia pocsék formában, a tabella utolsó helyéről várta a Girona elleni mérkőzést, ahol előzetesen nem számíthatott túl sok jóra, hiszen Michel Sánchez csapata az előző idényben szenzációsan futballozott és a bajnokság harmadik helyén végzett. Idén azonban már eddig is többször is akadozott a gironai gépezet, és Valenciában is a nagyot küzdő hazai csapat akarata érvényesült, bár a labdát a Girona birtokolta többet a találkozón.

A gól nélküli első félidő után a Valencia a második félidőben két perc alatt eldöntötte a három pont sorsát: az 56. percben Luis Rioja lövése megpattant a vendégek középső védőjén, Juanpén, róla pedig szerencsétlenül a Girona kapujába került a labda. Majd Dani Gómez is betalált, és ezzel ki is alakította a 2–0-s végeredményt.

A Valencia első győzelmét szerezte a bajnokságban, és ezzel rögtön két csapatot is megelőzött a tabellán, s a sok kritika után némi levegőhöz jutott. A Girona maradt a 12. helyen.

Szóljon hozzá!