Liga BBVA - 2024.10.26.

a Sevilla megszakította rossz sorozatát

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 11. fordulójának egyetlen pénteki mérkőzésén a Sevilla 2–0-ra nyert az Espanyol otthonában.
Nem várta jó formában a mérkőzést az Espanyol, amely az előző öt bajnokijából négyet elveszített, igaz, a legutóbbi hazai találkozóját 2–1-re megnyerte a Mallorca ellen. A Sevilla pedig az előző héten a Barca vendégeként elszenvedett 5–1-es vereséget igyekezett kiheverni, ráadásul García Pimienta csapata idegenben még nyeretlen volt.

A mezőnyben nem volt rosszabb ellenfelénél az Espanyol, azonban a támadóharmadban pontatlanabbnak bizonyult. A vendégek pedig a 20. percben megszerezték a vezetést, Dodi Lukebakio 22 méterről ballal pompásan lőtt a jobb felső sarokba, majd a 27 éves belga támadó az első félidő végén 14 méterről a jobb alsó sarkot lőtte ki.

Ment előre a barcelonai együttes, és bár xG-ben felülmúlta a vendégeket, a kaput nem találta el a második félidőben, így nem forgott veszélyben a vendégek sikere. Összességében nyolc nyeretlenül megvívott idegenbeli bajnoki után – az előző idényből hozott magával hármat – tudott vendégként győzni a Sevilla. 0–2

SPANYOL LA LIGA
11. FORDULÓ
Espanyol–Sevilla 0–2 (Lukebakio 20., 45.)

Szóljon hozzá!