Légiósok - 2024.10.28.

Kiss Tamás jobb külsővel talált be, Csoboth Kevin és Szabó Levente gólpasszt adott csapatában

Légiósaink közül vasárnap Kiss Tamás öt perccel beállása után gólt szerzett a lengyel másodosztályú Wisla Kraków tagjaként, míg a Braunschweigben szereplő Szabó Levente a 2. Bundesligában adott gólpasszt, a St. Gallen játékosa, Csoboth Kevin pedig a svájci élvonalban jegyzett asszisztot.
A lengyel másodosztály 14. fordulójában a Wisla Kraków a Wisla Plock otthonában lépett pályára, s a vendégcsapatban Kiss Tamás a 77. percben állt be, amikor csapata már 2–0-ra vezetett, de emberhátrányban volt. A 23 éves csatár öt perccel beállása után egy kontra végén 13 méterről, jobb külsővel lőtt a jobb alsóba, eldöntve ezzel a mérkőzést, amely végül 3–1-es krakkói sikerrel zárult.
A Braunschweig Szabó Leventével a sorában a Preussen Münstert (amelyben Németh András a 14. percben állt be) fogadta a német második vonal 10. fordulójában. A 15. percben Szabó lekészített egy fellőtt labdát Rayan Philippe-nek, aki megtolta, csinált egy cselt, majd 12 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Ezzel a góllal kerültek előnybe a hazaiak, ám a vendégek egy perc múlva egyenlítettek, az eredmény pedig már később nem változott, 1–1-gyel zárult a találkozó.
Csoboth Kevin újra csereként jutott szóhoz a St. Gallenben, amely a Sion vendége volt a svájci élvonal 11. körében. A hazaiak 2–1-re vezettek, amikor a magyar válogatott játékos az 58. percben pályára lépett, majd a 84. percben lekészített Noah Yannicknak, aki hatalmas gólt lőtt 20 méterről, 2–2-re módosítva az állást, ami a végeredmény is lett.

Szóljon hozzá!