Hazai - 2024.10.29.

vádlisérülést szenvedett a másodosztály társgólkirálya

A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC támadója, Tóth Milán öt sárga lapját követő eltiltása miatt a mai, Gyirmót FC Győr elleni bajnokin nem léphet pályára, azonban ennél hosszabb ideig sem számíthat rá a szakmai stáb, mivel részleges szakadást diagnosztizáltak a vádlijában – számolt be róla a klub közösségi oldala.
Az előző idényben 18 góllal társgólkirályi címet szerző, a most futó kiírásban már 7 találatot elérő, s ezzel a házi góllövőlistát vezető Tóth Milán orvosi vizsgálaton vett részt, ahol részleges szakadást diagnosztizáltak a vádlijában. Az effajta sérülés regenerációja nagyjából négy-hat hetet vesz igénybe; ebből egy már eltelt. Az orvosi stáb és a támadó is mindent megtesz azért, hogy még az őszi szezonban visszatérhessen a pályára.

A sérülések egyébként alaposan megnehezítik a Vasas dolgát a mostani idényben, hiszen a csapatkapitány, Berecz Zsombor a bajnoki nyitány előtt dőlt ki, s azóta sem lépett pályára.

Rajta kívül is meghatározó játékosokat, kis túlzással egy kezdőcsapatnyi kulcsembert kell nélkülözniük folyamatosan: Hinora Kristóf, Pávkovics Bence és Baráth Botond is régóta harcképtelen – a többi pillanatnyi hiányzóról viszont még nem ejtett szót a klub.

Szóljon hozzá!