Bajnokok Ligája - 2024.11.6.

Negyedik BL-meccsén is pont nélkül maradt a Leipzig

A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 4. fordulójában az RB Leipzig 3–1-re kikapott a Celtictől, a Juventus 1–1-et játszott Lille-ben, a Monaco pedig 1–0-ra nyert Bolognában.
A lipcseiek kezdőjében helyet kapott Gulácsi Péter és Willi Orbán is, akik az első pontjukra hajtottak a BL jelenlegi kiírásában. Viszont a Celtic irányított a mérkőzés elején, aztán majdhogynem a semmiből szerzett vezetést a Leipzig. Kevin Kampl szöglete után egy hazai játékos fején megcsúszott a labda, így lett jó Christoph Baumgartnernek, aki a kapuba bólintott. Három perccel később majdnem Orbán is gólt fejelt, a labda nem sokkal kerülte el a bal kapufát. Aztán a hazaiak is váratlanul találtak be, Nicolas Kühn gyönyörűen tekert 17 méterről, és a labda a jobb kapufáról befelé pattant. A félidő végén pedig ismét betalált a 24 éves német szélső: Hatete Reo passzolt befelé a bal oldalról, Greg Taylor továbbadta a labdát, középen pedig érkezett Kühn, és 6 méterről a kapuba lőtt.

A fordulás után nyomott a német csapat, de közben a skótok ellentámadásaira is fontos volt figyelnie, és például Kühn lövésénél védenie is kellett Gulácsinak, mint a másik oldalon Baumgartner kísérleténél Kasper Schmeichelnek. Aztán Alistair Johnston jobb oldali beadása kijött Gulácsiról, a kipattanót pedig Hatete bevágta a léc alá – ebben benne volt az 58-szoros magyar válogatott kapus. Kétgólos hátrányban nem igazán hitt már a Leipzig a pontszerzésben, és el is szenvedte a negyedik vereségét az alapszakaszban. 3–1

Szóljon hozzá!