Győzelemmel kezdte meg szereplését a Konferencialiga selejtezőjében a Csongvai Áront foglalkoztató svéd AIK Stockholm, amely a magyar válogatott középpályás góljának is köszönhetően győzött 2–0-ra az észt Paide Linnameeskond vendégeként.
A Kl-selejtező második fordulójának első mérkőzésein az andorrai Athletic Club d’Escaldes Modric passzából Nayry Vieira révén az első félidő végén vezetett az albán Dinamo Tirana ellen, de a második játékrészben a vendégek fordítottak, és 2–1-re győztek. A Dinamo Tiranában csereként lépett pályára Ledjo Beqja, aki nyáron, az ETO FC Győrtől igazolt az albán csapatba.
A korábbi újpesti, majd fehérvári Csongvai Áront és a volt mezőkövesdi Dino Besirovicot is foglalkoztató svéd AIK az észt Paide Linnameeskond vendégeként kezdte a Kl-selejtezőt. A skandináv együttes igazolta, hogy jobb csapat, az első perctől kezdve nagy fölényben játszott, így nem véletlen, hogy már a 7.-ben megszerezte a vezetést. A svédek a korai vezetés után is többet támadtak, de az újabb gólra valamivel több mint egy órát kellett várni, amikor Csongvai Áron 22 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt . Az AIK magyar középpályását néhány perccel gólja után lecserélték, a végjátékban pedig már nem változott az eredmény. 0–2
Az előző idényben Bajnokok Ligája-főtáblás cseh Sparta Praha meglepetésre 2–1-re kikapott a kazah Aktobe otthonában. Kerkez Milos egykori csapata, a holland AZ Alkmaar sem tudta igazolni a papírformát a finn Ilves vendégeként, hiába talált be és adott gólpasszt Troy Parrott, a vendéglátó remek helyzetkihasználással győzött 4–3-ra. A norvég Rosenborg a litván Bangát 5–0-val, a szintén norvég Viking FK a szlovén Kopert 7–0-val küldte haza, míg az ír Shamrock Rovers 4–0-ra nyert a gibraltári St. Josephs vendégeként.
A ciprusi Omonia Nicosia az olasz Intert és az angol Manchester Cityt is megjáró montenegrói válogatott Sztefan Jovetics góljával győzte le otthon a grúz Torpedo Kutaiszit, a török Istanbul Basahsehir ugyanilyen különbséggel nyert a bolgár Cserno More otthonában, míg a szerb Partizan Beograd a lengyelországi Katowicében aratott 2–0-s győzelmet az ukrán Olekszandrija ellen. A játéknap egyik nagy meglepetését egy másik ukrán csapat szolgáltatta negatív értelemben: a nyáron a Puskás Akadémia ellen felkészülési mérkőzést játszó Zsitomir a szlovákiai Eperjesen 2–1-es vereséget szenvedett az andorrai Santa Colomától.
