Légiósok - 2025.7.16.

Szappanos Péter szerződést bont szaúdi klubjával

Szappanos Péter menedzsere, Schultz Levente azt nyilatkozta, hogy a kapus hamarosan távozik a szaúdi Al-Fatehtől, de Dibusz Dénes és Szendrei Norbert helyzetéről is beszélt.

Véleményem szerint az elkövetkezendő 48 órában sikerül megállapodni az Al-Fateh csapatával. Ennek értelmében közös megegyezéssel szerződést bontunk, így Péter szabadon igazolhatóvá válik a héten” – mondta az m4sport.hu-nak Schultz Levente, aki játékos-pályafutása során többek között a Ferencvárosnál, a Vasasnál és a Honvédnál is megfordult.

Mint ismert, Szappanos Péter tavasszal Pakson szerepelt (Magyar Kupa-győzelemmel és bajnoki bronzéremmel zárta az idényt), majd kölcsönszerződése lejártával visszatért a szaúdi klubhoz, amelyhez még egy évig szerződés köti. Nem titok, a paksiak ügyvezető igazgatója, Haraszti Zsolt elmondta korábban, hogy szeretnék megtartani a kétszeres magyar válogatott kapust.

Schultz elárulta, képviseltje iránt nemcsak a Paks, hanem több klub, köztük külföldi csapatok is érdeklődnek: „A hét második felében, miután megtörtént a közös megegyezéssel történő bontás, megbeszéljük Péterrel, hogyan tovább.”

Szóljon hozzá!