EKL - 2025.8.1.

Csongvaiék kiütéssel jutottak tovább a Kl-ben

Csongvai Áron csapata, a svéd AIK Stockholm kettős győzelemmel, 8–0-s összesítéssel jutott tovább a Konferencialiga selejtezőjének második köréből az észt Paidével szemben, míg a Keresztes Krisztiánt foglalkoztató skót Dundee United az 1–0-ra megnyert odavágó után idegenben is eggyel verte meg a luxemburgi UNA Strassent.

Alaposan bekezdett a visszavágón a szlovák élvonalbeli Spartak Trnava, amely 2–1-es előnyről várta a máltai Hibernians elleni nagyszombati mérkőzést, melynek első félideje kifejezetten eseménydúsra sikeredett. A Spartak ugyan már 13 perc után kettővel vezetett, ezután viszont mindkét csapat elhibázott egy-egy tizenegyest, a szünet előtt pedig szépítettek a vendégek. A Hibernians zárkózása azonban nem tartott sokáig, a második játékrész elején 12 perc alatt háromszor is betaláltak a szlovákok (az egyik öngól volt), akik kettős győzelemmel, 7–2-es összesítéssel jutottak tovább.

Az osztrák Austria Wien a hazai pályán 2–0-ra megnyert odavágó után idegenben nem kegyelmezett a grúz Szpaerinek, a bécsiek már a szünetben háromgólos előnyben voltak, amit a folytatásban növeltek, és 7–0-s összesítéssel ejtették ki riválisukat. Az azeri Sabah sem kímélte a moldovai Petrocubot a 2–0-ra megnyert odavágót követően, a visszavágó első félidejében lezárta a párharcot, miután Joy-Lance Mickels mesterhármasának is köszönhetően 4–1-re vezetett, és 6–1-es összesítéssel ment tovább.

Az odavágók egyik legnagyobb meglepetését az andorrai Santa Coloma okozta, amely idegenben, semleges helyszínen győzött az ukrán Zsitomir ellen 2–1-re, de a második mérkőzésen a miniállam csapata már nem volt egyenrangú ellenfele az ukránoknak, akik 4–1-es sikerrel fordították maguk javára a párharcot, s a szlovén Maribort kiejtő Pakssal találkoznak a következő körben.

Csongvai Áronnal a kezdőjében fogadta a svéd AIK az észt Paidét, amely otthon 2–0-ra maradt alul skandináv riválisával szemben. A visszavágón is a stockholmiak domináltak, minek eredményeként korán növelték a fórjukat, és már az első játékrészben hárommal mentek, majd 8–0-s összesítéssel ejtették ki az észteket.

Csongvaihoz hasonlóan a nyáron a Dundee Unitedhez szerződő Keresztes Krisztián is kezdőként kapott lehetőséget a luxemburgi UNA Strassen elleni idegenbeli visszavágón, amelyet a skót csapat egygólos előnyről várt. A meccs ugyan nem hozott öldöklő iramot, a vendégek így is érvényesítették akaratukat (1–0), továbbjutva a selejtező harmadik körébe.

Kerkez Milos egykori csapata, a holland AZ Alkmaar némi meglepetésre 4–3-ra elbukta a finn Ilves elleni első mérkőzést, így érthetően motiváltan várták a hazai visszavágót a németalföldiek, akik nemcsak maguk javára fordították a párharcot, hanem jelentős előnyt is építettek. A szünetben már négy góllal vezettek, ahonnan az északiaknak már nem volt visszaút, az AZ 5–0-ra nyert a visszavágón.

A korai mérkőzések közül a legtöbb izgalmat a finn HJK és a bolgár Arda csatája hozta. A gól nélküli első mérkőzés után a visszavágó 2–2-vel ért véget, majd a hosszabbítás sem hozott döntést, a tizenegyespárbajban pedig a bolgárok voltak pontosabbak. Nem sokkal kevesebb drámát tartogatott a grúz Dila Gori és a lett Riga meccse, amelyet 2–1-es lett előnyről vártak a felek. A vendéglátó grúzok hiába vezettek háromszor is a mérkőzésen, a Riga mindháromszor egyenlített, és a 96. percben szerzett góllal kiejtette ellenfelét.

Szóljon hozzá!