Serie A - 2025.10.25.

A hajrában mentett pontot a Milan

Az AC Milan az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 8. fordulójának nyitó mérkőzésén csak 2–2-t játszott hazai pályán az újonc Pisával.

Korán vezetéshez jutott a Milan, a 7. percben Rafael Leao a tizenhatos bal sarkától lőtt, a labdához középen senki nem ért hozzá, így vágódott a jobb alsóba. Innentől kényelmesen futballoztak a piros-feketék, akik a félidő közepén tovább növelhették volna előnyüket, de Leao jó helyzetben a kapu fölé bombázott. A Pisa keveset mutatott, ám a szünet után már bátrabban futballozott, és egyenlített is. Koni De Winter kezezése miatt tizenegyeshez jutottak a vendégek, Juan Cuadrado pedig a kapu jobb oldalába lőtt. Mindössze négy perc múlva visszavehette volna a vezetést a milánói csapat, azonban Leao a lécet találta telibe Youssouf Fofana parádés, sarkazós passza után.

Később Alexis Saelemaekers bombáját tolta a kapu fölé Adrian Semper, majd Christopher Nkunku nagy helyzetben a blokkba lőtt. Aztán a semmiből mégis a pisaiak jutottak előnyhöz, Ebenezer Akinsanmiro ugratta ki M’Bala Nzolát, aki ziccerben nem hibázott, laposan a kapu közepébe lőtt. Egy pontot viszont sikerült megmentenie a Milannak, a 93. percben Zachary Athekame 25 méterről lőtt, a lábak mellett elsuhant a labda, és a bal kapufáról befelé pattant. A 99. percben majdnem jött a slusszpoén, Saelemaekers remek szóló után spiccel lőtt, de a labda elment a bal alsó mellett. A hazai csapat így nyolc tétmeccse veretlen, de aligha lehet boldog, hiszen nem tudta megverni a bajnokságban még mindig nyeretlen újoncot.

Szóljon hozzá!