Bajnokok Ligája - 2025.10.2.

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen

Az Olympiakoszt otthon 2–0-ra legyőző Arsenal második győzelmét aratta a Bajnokok Ligája alapszakaszában. A Manchester City Erling Haaland duplájával kétszer is vezetett, mégis csak egy pontot szerzett a Monaco vendégeként, míg a Leverkusen második döntetlenjét játszotta az első pontját megszerző PSV ellen.

Noha a manchesterieket irányító Pep Guardiola Rajan Ait-Nurira, Rayan Cherkire, Abdukodir Huszanovra és Omar Marmusra sem számíthatott, nélkülük is favoritnak számított Monacóban, ugyanis a hercegségbeliektől is számos meghatározó játékos hiányzott, többek között Lukas Hradecky kapus, Paul Pogba, Denis Zakaria és Alekszandr Golovin sem állt Adi Hütter rendelkezésére, márpedig a Monacónak is javítania kellett az FC Bruges elleni 4–1-es vereség után.

A mérkőzés a várt forgatókönyvet hozta, a Manchester City rögtön magához ragadta a kezdeményezést, a 15. percben pedig Josko Gvardiol mesterien tálalt szabadrúgásból Erling Haaland elé, aki sorozatban nyolcadik meccsén volt eredményes. Igaz, a Monaco szinte azonnal egyenlíthetett volna, de ez „csak” két perccel később sikerült, amikor Jordan Teze átlövése kötött ki a jobb felsőben. A Monaco percei után viszont ismét a City akarata érvényesült, akadt is lehetősége az angoloknak, Phil Foden például kapufáig jutott, aztán Nico O’Riley lövését Philipp Köhnnek kellett bravúrral védenie. De az osztrák kapus a szünet előtti percekben tehetetlen volt, amikor O’Riley beadása után Haaland bólintott a jobb alsóba.

Egy kis stat: a norvég csatárnak ez volt az 52. gólja a sorozatban az első 50 meccsén, ez több, mint amennyit a Dinamo Zagreb, az Anderlecht, a Lille, az FC Bruges, a Celtic, a Galatasaray, a CSZKA Moszkva vagy a Panathinaikosz szerzett az első félszáz BL-találkozóján.

Szóljon hozzá!