Az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 7. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén a Milan a Fiorentinát fogadta, és a gyenge első félidő után a másodikban a duplázó Rafael Leao két góljával fordított, meg is szerezte a három pontot, így a tabella élére ugrott.
Egy szerencsésebb csillagállású univerzumban bizonyára az olasz bajnokság legnagyobb rangadójának egyikeként várták volna a Milan és a Fiorentina összecsapását a két csapat szurkolói, ám a vasárnap esti mérkőzés nem tartozott ezek közé. S nemcsak a felek tabellán elfoglalt helyezése miatt, hanem azért is, mert a vendég firenzeiek a bajnokságban még nyeretlenek, míg a Milan ugyan kellemetlen vereséggel nyitott, ám azóta nem talált legyőzőre.
Ráadásul az első félidő alapján sem feltétlenül szolgált rá a rangadó jelzőre a meccs, a két csapat – enyhe hazai labdabirtoklási fölény mellett – kaput eltaláló találó lövés nélkül hozta le a 45 percet.
A fordulás után már eszükbe jutott a pályán tartózkodóknak, hogy miért is vannak ott – jelesül: futballozni –, s alig tíz perc után némi meglepetésre a Fiorentina szerzett vezetést: egy beívelés után a visszafejelt labdát Robin Gosens pofozta egy lépésről a léc alá. Ettől felébredt a Milan, pontosabban Rafael Leao: a portugál támadó 22 méterről, kissé balról pontosan lőtt a bal alsó sarokba. Az egyenlítés után is lendületben maradtak az ezúttal sárgában játszó piros-feketék, olykor a Fiorentina kapuját őrző David de Geát is védésre késztették. A 83. percben aztán Santiago Giménez földre került a tizenhatoson belül Fabiano Parisi könyök(lés)e miatt, Livio Marinelli játékvezető pedig videózás után tizenegyest ítélt, amelyet Leao higgadtan gólra is váltott.
Ezzel a Milan megnyerte a korábbi vezetőedzője, Stefano Pioli csapata elleni mérkőzést (Pioli továbbra is nyeretlen a Serie A-ban a Fiorentinával, hét forduló alatt csak három pontot szereztek), és felugrott a tabella élére. 2–1
