Bár továbbra is több kulcsember bajlódik sérüléssel a spanyol bajnok FC Barcelonánál, Hans-Dieter Flick vezetőedző már a hétvégén számolhat Lamine Yamallal és Fermín Lópezzel, és Raphinha felépülése is ígéretesen alakul.
Némileg felderülhetett Hans-Dieter Flick vezetőedző arca a Barcelona szombati, Girona ellen hazai bajnoki mérkőzése előtt. A német szakember ugyanis jó híreket kapott a klub orvosi stábjától: Lamine Yamal lágyék-, Fermín López combsérüléséből felgyógyult, s mindketten szerepet kaphatnak a találkozón – erről maga Flick beszélt a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
„Nem tudok mit tenni, megoldásokat kell találnunk. Lamine és Fermín edzésbe állt, de még nem játszhatják végig a kilencven percet. Ha jól játszunk, bárkit meg tudunk verni, fontos, hogy jól kezdjük a mérkőzést. A legjobbunkat kell nyújtanunk, mindenkitől ezt várom el – mondta a tréner, aki Raphinhával kapcsolatban is tudott jó hírrel szolgálni. – Reméljük, hogy az el Clásicón már pályára léphet, legalábbis ez a tervünk. Néha akadnak problémák a gyógyulással, de ő jól halad. A csapat egyik legfontosabb tagja, nagyon hiányzik, ám nemsoká visszatér, ha mindent jól csinálunk.”
A jó hírek ellenére sok a kérdőjel a gránátvörös-kékeknél a szombati mérkőzés előtt, hiszen Raphinán kívül Marc-André ter Stegenre, Joan Garcíára, Gavira, Robert Lewandowskira, Ferran Torresre és Dani Olmóra sem számíthat Hansi Flick, akinek leginkább a támadósor összeállítása okozhat majd fejtörést.
„A támadórészlegben sok embert vesztettünk el az elmúlt hetekben – fogalmazott a vezetőedző. – Több opciónk van, lesznek olyanok, akik visszatérhetnek, de még nem játszhatják végig a találkozót, és a La Masíáról is felhozhatunk játékosokat.”
