Ligue 1 - 2025.11.2.

a 94. percben szerzett góllal nyert a PSG

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 11. fordulója szombaton a tabellát vezető PSG Nice elleni győzelmével vette kezdetét, majd egy góllal nyert a Paris FC és a Marseille is.

Az első helyen álló, címvédő PSG hatvan perc alatt 15 lövéssel próbálkozott a Nice elleni hazai meccsen, de csak háromszor találta el a kaput, viszont igazán nagy ziccerig nem jutott el, hiába birtokolta 78 százalékban a labdát.

A párizsiak a hajrára fordulva egyre több lövéssel próbálkoztak, a meccset összesen 28 kísérlettel fejezték be (nyolc találta el a kaput), és a találkozó egyetlen góljára a 94. percig kellett várni, amikor a 72. percben becserélt portugál Goncalo Ramos a kapuba fejelt a grúz Hvicsa Kvarachelia beadásából.

A PSG tehát a legutóbbi, Lorient elleni döntetlen (1–1) után nehezen, de győzött (1–0), így biztos, hogy a 11. fordulót követően is élen áll majd a bajnokságban. Az aranylabdás Ousmane Dembélé a korábbi sérülése után a harmadik bajnoki meccsén szerepelt a hazaiaknál, ő is a 72. percben állt be.

Monaco hazai pályán vereséget szenvedett – az idényben először –: az 53. percben Moses Simon lőtt a léc alá hét méterről Maxime Lopez centerezéséből, így megszerezte negyedik bajnoki győzelmét a Paris FC (0–1).

Az Olympique Marseille fél óra elteltével vezetést szerzett, Michael Murillo adott be jobbról, Donovan Léon Angel Gomes elé tenyerelte a labdát, a középpályás pedig közelről a bal alsóba lőtt. Az Auxerre a második félidő elején lesgólt szerzett, majd emberelőnybe került, miután Ulisses Garcia brutálisan térden talpalta Josué Casimirt. A hazaiak csak a létszámot tekintve tudtak egyenlíteni, mivel a hajrában Sinaly Diomandé begyűjtötte a második sárga lapját (0–1).

Szóljon hozzá!