EL - 2025.11.7.

A Romától is kikapott a Rangers

A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában a Rangers elszenvedte a negyedik vereségét, a Fenerbahce gól nélküli döntetlent játszott, míg vereségével már nem hibátlan a Braga és a Lyon sem.

Legközelebb, november 27-én Isztambulban lesz jelenése az FTC-nek. Ellenfele, a Fenerbahce csütörtökön gól nélküli döntetlennel hangolt arra a mérkőzésre a kapufáig jutó Viktoria Plzen otthonában (0–0).

Egyáltalán nincs jó formában a Rangers (amely december 11-én a Ferencvároshoz látogat), az eddigi mérlege az idényben hét győzelem, hét döntetlen és nyolc vereség, ráadásul az El-ben még pontot sem szerzett – és ez a Roma elleni meccs után sem változott meg. A 13. percben Matías Soulé fejelt közelről a kapuba, majd 23 perccel később Lorenzo Pellegrini lőtte ki 14 méterről a bal alsót, és az olaszoknak még kapufájuk is volt, így magabiztosan nyertek Glasgow-ban (0–2).

Az eddig hibátlan Braga négy gólt kapott a Genktől, és mivel erre csak három találattal tudott válaszolni, a belgák hazavitték a három pontot (3–4) – a találkozót Berke Balázs vezette, a munkáját partjelzőként Tóth II Vencel és Kóbor Péter, tartalék játékvezetőként Bogár Gergő segítette. A Lyonnak is odalett a százszázalékos mérlege, a francia csapat a Real Betistől kapott ki (2–0). A Stuttgart a hajrában csikarta ki a győzelmet a Feyenoord ellen (2–0), az Aston Villa megverte a nyeretlen Maccabi Tel-Avivot (2–0), a PAOK kiütötte a szinte az egész mérkőzést emberhátrányban lejátszó Young Boyst (4–0). A Bologna az első félidő közepén emberhátrányba került, gólt viszont nem kapott, igaz, nem is szerzett a Brann Bergen ellen (0–0).

Szóljon hozzá!