A vártnál nehezebben, de megőrizte hibátlan mérlegét a Bajnokok Ligája alapszakaszában az Inter, amely 2–1-re nyert otthon a Kajrat Almati ellen, ezzel a BL-idényben első csapatként a kazah tudta bevenni a milánói kaput. A portugál Benfica továbbra sem képes megszerezni első pontját, ezúttal otthon kapott ki az első sikerét arató Bayer Leverkusentől 1–0-ra.
Az eddigi három meccsét megnyerő és ezeken gólt sem kapó Inter hazai pályán toronymagas favoritja volt az eddig egy pontot gyűjtő kazah Kajrat Almati elleni meccsnek. Cristian Chivu csapata ennek megfelelően az első percektől fölényben játszott, számos lehetősége is volt, de a vendégek védelmét csak a 45. percben tudta feltörni, amikor Lautaro Martínez talált be – az argentin mindössze a harmadik olyan Inter-labdarúgó Samuel Eto’o és Adriano után, aki az idény első három BL-meccsén egyaránt eredményes volt.
A milánóiak mintha túlságosan is megnyugodtak volna, Martínez már ki sem jött a második félidőre, a Kajrat pedig egy szöglet után Ofri Arad fejesével meglepetésre egyenlített. A hazaiak viszont fel tudtak pörögni, nem is kellett sokat várni az újabb góljukra, a 67. percben Carlos Augusto lapos távoli átlövése talált utat a kapu bal alsó sarkába. Bár a hajrában is temérdek helyzete volt az Internek, nem rendezett gálát, azonban így is megőrizte százszázalékos mérlegét a BL-ben. 2–1
