Liga BBVA - 2025.11.24.

nem bírt egymással az Oviedo és a Rayo

Nem született gól a Real Oviedo és a Rayo Vallecano összecsapásán a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójában.

Az első játékrészt az asztúriai együttes uralta, s több komoly gólszerzési lehetőséget is kidolgozott. A 17. percben Rondón lesgólig jutott, majd fél óra játék után Santi Cazorla találta el szabadrúgásból a keresztlécet, míg a kipattanóra érkező Vinas fejesét Mendy vágta ki a gólvonalról. Néhány perccel később Saira távoli bombájánál is volt dolga Batallának, de végül 0–0-s állással fordultak a felek.

A szünet után nem sokkal megfogyatkozott az Oviedo, Iliasz Saira ugyanis talppal csúszott rá Palazón bokájára, s ezt piros lappal „jutalmazta” a játékvezető. A kiállítás értelemszerűen a Rayo vette át a kezdeményezést, s a 67. percben tizenegyest végezhettek el a madridiak, de Isi Palazón félmagas próbálkozását remekül olvasta, s így ki is védte Escandell. A 77. percben már az oviedói kapus is tehetetlen volt, de Unai López távoli bombája a mezőnybe vágódott a keresztlécről. 

Ezzel a maradék puskaporát is ellőtte a Rayo, ráadásul a hosszabbításban kiegyenlítődtek a létszámbeli erőviszonyok – egy vendégszöglet előtti lökdösődés után Pathé Cisst szórta ki Alejandro Quintero González, de hozzá kell tenni, hogy a visszajátszást megnézve a játékvezető döntése a legjobb esetben is vitatható volt. Ez volt viszont a találkozó utolsó feljegyezhető mozzanata, s a játék alakulását tekintve a döntetlen igazságosnak mondható. 0–0

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ
Oviedo–Rayo Vallecano 0–0
Kiállítva: Saira (53.), ill. Ciss (90+2.)

Szóljon hozzá!