A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 5. fordulójában a PSG 5–3-ra megverte a Tottenhamet, míg a Sporting 3–0-ra legyőzte az FC Bruges-t.
A PSG a Tottenham ellen szerezte meg negyedik győzelmét az alapszakaszban, ahhoz pedig, hogy ez megtörténjen, nagyban hozzájárult Vitinha. A párizsiak portugál középpályása az első félidő végén és a szünet után elején is betalált (egy kis szöglet után középre adott labdából nagyszerű löketet küldött a léc alá, aztán a tizenötről tekert remekül a kapu jobb oldalába), mindkét alkalommal hátrányból visszahozva az együttest. A második gólja beindította a francia csapatot, amely 13 perc alatt három gólt rámolt be az angoloknak.
A Spursben éppen a PSG kölcsönjátékosaként szereplő Randal Kolo Muani hiába duplázott, 4–3-nál Vitinha ismét lecsapott, ezúttal tizenegyesből – felnőtt játékoskora első mesterhármasát szerezve kialakította a nyolcgólos mérkőzés végeredményét.
Az ötödik fordulót az egyből nyolcaddöntőbe jutást érő nyolcadik helyen tanyázva zárja a Sporting, amely sokkal jobban játszott ellenfelénél, az FC Bruges-nél, és három góllal nyert. A mérkőzés legjobbja az első portugál találatot szerző, a harmadikat pedig előkészítő Geovany Quenda volt.
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
Paris SG (francia)–Tottenham (angol) 5–3 (Vitinha 45., 53., 76. – a harmadikat 11-esből, Fabián Ruiz 59., Pacho 65., ill. Richarlison 35., Kolo Muani 50., 72.)
Sporting CP (portugál)–FC Bruges (belga) 3–0 (Quenda 24., L. Suárez 31,. Trincao 70.)
