A spanyol Király-kupa 3. fordulójának szerdai játéknapján a legjobb 16 közé jutás volt a tét. Az esti mérkőzéseken a Real Madrid a harmadosztályú Talavera CF vendégeként csak nehezen győzött, míg az Alavés egyetlen gólt szerezve múlta felül a Sevillát, utóbbi tehát a mai negyedik élvonalbeli búcsúzó.
Az Alavés és a Sevilla összecsapásán sokáig 0–0-t mutatott az eredményjelző, bár a hazaiak tudták a veszélyesebb futballt bemutatni, a találkozó végül is úgy alakult, hogy akciógólt nem láthatott a majd tízezer fős közönség. Az egyetlen gól ugyanis Carlos Vicente révén büntetőből esett a 79. percben. Ez elég volt az Alavésnek arra, hogy kilencven perc alatt kiharcolja a továbbjutást.
A Real Madrid is megúszta a hosszabbítást. A királyi gárda a harmadosztályú csoportjában 16 forduló után 15 ponttal a 19. helyen álló Talavera CF otthonába látogatott, és a vendéglátó szépen tartotta a gól nélküli eredményt a félidő hajrájáig. Akkor viszont előbb Kylian Mbappé értékesítette a megítélt 11-est, majd a ráadásban Manuel Farrando a saját kapujába talált, s úgy tűnt, nyugodt második félidő vár a fővárosiakra. Ez egészen a hajráig így is volt, amikor az öngólos Farrando átadása után Nahuel Arroyo szépített. Két perccel a vége előtt Mbappé visszaállította a kétgólos különbséget, újabb három perc elteltével pedig Gonzalo Di Renzo ismét egyre csökkentette a különbséget. Ez csak azért maradhatott meg a lefújásig, mert Andrej Lunyin káprázatos védést mutatott be a 94. percben.
