A Premier League 18. fordulójában az Arsenal 2–1-re legyőzte a Brighton, a Brentford 4–1-re felülmúlta a Bournemouth-t, míg a Fulham egygólos győzelmet aratott a West Ham United vendégeként.
A City diadala után győzelmi kényszerbe került az Arsenal. Mikel Arteta csapata azonban hozta a kötelezőt a Brighton ellen. A 14. percben szereztek vezetést a hazaiak, Bukayo Saka passzát követően Martin Ödegaard talált a kapuba. Saka legutóbb 14 mérkőzéssel ezelőtt, 2024 novemberében adott gólpasszt hazai pályán a Premier League-ben. Az Arsenal totálisan dominálta a mérkőzést, nem engedett lövést az első félidőben, ellenben 15-ször próbálkozott. A második félidő elején növelte előnyét az Arsenal, Declan Rice szöglete Georginio Rutter fejéről a saját kapujában között ki. Ezzel az „ágyúsok” legutóbbi hat góljából négy öngól volt, pont annyi, mint az azt megelőző 182 gólból.
A 60. percben Viktor Gyökeres eldönthette volna a mérkőzést, azonban lövését Bart Verbruggen hárította, majd szinte a semmiből szépített a Brighton. Yasin Ayari lövése a jobb kapufáról kipattant, a labda Diego Gómezhez került, aki bepasszolta az üres kapuba. A vendégek gólja izgalmassá tette a végjátékot, bő tíz perccel később Yankuba Minteh tekert kapura 14 méterről, David Raya óriási vetődéssel azonban szögletre tornázta a labdát. A hajrában a csereként beálló Gabriel Martinelli és Saka is igéretes helyzetet hagyott ki, az Arsenal 2–1-re nyert, ezzel a tabella élén áll.
