Hazai - 2026.2.26.

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Bár már véget ért a téli átigazolási időszak a magyar labdarúgásban, szabad státuszú játékos szerződtethető, s az NB II-es Aqvital FC Csákvár élt is a lehetőséggel, megszerezte Herjeczki Kristófot – számolt be róla a klub honlapja.

A szűkös játékoskeret, illetve sérülések miatt a csákvári szakmai stábnak mindenképpen szüksége volt rutinos, bevethető labdarúgóra. Így került képbe a 27 éves Herjeczki Kristóf, aki hat évig nevelkedett a Honvéd akadémiáján, ott mutatkozott be a felnőtt mezőnyben, illetve az NB I-ben. Kispestről távozva öt esztendőt töltött el Gyirmóton, tagja volt a győriek 2021-ben élvonalba jutó együttesének.

A szélső Gyirmótról Nyíregyházára vezetett az útja, ahol azonnal NB II-es bajnoki címet szerzett a Nyíregyházával, majd az előző idényben a Kazincbarcikával ismételte meg a bravúrt és jutott fel az NB I-be. Az őszi idényt a szintén másodosztályú FC Ajkánál töltötte – 13 bajnokin játszott, gólt nem szerzett –, ám a télen közös megegyezéssel szerződést bontott a Veszprém vármegyei klubbal.

Herjeczki Kristóf 180 alkalommal lépett pályára a másodosztályban, és 17 gólja mellett sok gólpasszt is kiosztott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AQVITAL FC CSÁKVÁRNÁL
Érkezett: Gregor Zalán (Ajka, legutóbb Pécsi MFC – kölcsönben), Herjeczki Kristóf (Ajka)
Távozott: Magyar Zsolt (Puskás Akadémia)

Szóljon hozzá!