Liga BBVA - 2019.10.4.

A Real Madrid listája

Teljes mobilcsend, pontosság, súlyhatár betartása. Többek között ilyen tételek is szerepelnek a listán, amelyet a Cuatro tv-csatorna szerzett meg és azokat a büntetési tételeket tartalmazza, amelyeket a Real Madrid alkalmaz labdarúgóival szemben. E szerint a madridiak játékosainak 250 eurót (kb. 83 ezer forint) kell fizetniük, ha öt percet késnek edzésről – amelynek kezdete előtt 45 perccel már ott kell lenni a helyszínen – ,15 perc késés már 500 euró, ezen túl pedig egy ezres a büntetés. A legmagasabb büntetési tétel a listán 3000 euró – azaz közel egymillió forint –, amit igazolatlan edzésmulasztás esetén kell befizetni. Külön helyet kapott a mobilok használata: a csapatbuszon, az öltözőben, vagy masszíroztatás közben is tilos a használata, míg egyébként néma üzemmódban kell tartani a készülékeket. Az első büntetés itt is 250 euró, a második 500, a harmadik 1000. A játékosoknak hetente egyszer kötelező mérlegre állniuk, hogy kiderüljön, tartják-e az előírt versenysúlyukat, ha ez elmarad, 250 euró büntetést jelent. Az elfogadhatónál nagyobb eltérés esetén is büntetés jár, s ha ez többször is előfordul, a retorzió mértéke itt is felmehet akár 1000 euróig. A Real Madrid játékosainak minden alkalommal értesíteniük kell az edzőjüket, esetükben Zinédine Zidane-t (a képen), amikor a szabadnapjukon elhagyják Madridot, ahogy tájékoztatniuk kell a klubot minden interjú- és reklámfelkérésről, vagy egyéb kereskedelmi tevékenységről, médiamegjelenésről. Mulasztás esetén itt is ezer euróig nőhet a bírság. Amikor a csapat idegenbe megy, utazás közben, vagy a szállodai szobájukban a játékosok nem fogadhatnak látogatókat, valamint a klub hivatalos sajtótájékoztatóin a klub hivatalos formaruháját – melegítőjét – kell viselniük. Mindkét szabály megszegése pénzbüntetéssel jár, bár ennek mértéke nem szerepel a listán.

 

A kép forrása: Marca

Szóljon hozzá!