Meg kell operálni Bartha Lászlót, az NB I-ben hét forduló után a kilencedik helyen álló Paks 32 esztendős támadóját. A rutinos futballista – aki 2010 óta szerepel Pakson – a bajnokság első hat fordulójában pályára lépett, ám a legutóbbi, Zalaegerszeg elleni találkozón nem volt keretben. A nyár óta sarokcsontkinövéssel bajlódik, amelynek következtében nemrégiben begyulladt az Achilles-ína. „Folyamatosan bíztam benne, hogy egyre jobb lesz a sarkam, hiszen tényleg javult egy ideig, aztán egy ponttól kezdve ez a tendencia megállt, sőt nagyobb terhelésre rosszabbodott. Szép lassan így jutottam el odáig, hogy szenvedés volt játszani, és már a fájdalomcsillapítók sem segítettek” – idézi a paksifc.hu Barthát.

A kép forrása: nemzetisport.hu
