Megműtötték Hugo Lloris könyökét – a Tottenham világbajnok francia kapusa öt hete sérült meg. A londoni klub tájékoztatása szerint a játékos október 5-én megsérült testrészét – a többhetes regenerálódást követően – különböző klinikai teszteknek és vizsgálatoknak vetették alá, s miután a szakemberek instabilnak találták, a műtéti beavatkozást javasolták. A 32 éves kapus a Brightonnal szemben 3–0-ra elveszített bajnoki összecsapás harmadik percében – az első gólnál – sérült meg: miközben védeni igyekezett, rosszul ért talajt, bal karja pedig hátrabicsaklott. Hosszú percekig ápolták, mire szállítható állapotba került, majd azonnal kórházba vitték. Visszatéréséről korábban Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya annyit közölt, hogy „az idén már nem lesz bevethető”, klubja pedig úgy fogalmazott: a jövő év elején kezdheti el az edzéseket.

A kép forrása: AFP
