Több olasz forrás – köztük a transzferguru, Fabrizio Romano – is azt erősítette meg, hogy a Napoli menesztette a vezetőedzőjét, Walter Mazzarrit.
Többek között a Futball Italia és Fabrizio Romano is bejelentette, hogy a Serie A címvédője mindössze két nappal a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt búcsút int Mazzarrinak.
Ahhoz kétség sem fér, hogy nincs megelégedve csapata hullámzó teljesítményével Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke, egyben tulajdonosa. A nápolyi gárda ugyanis a tabella 9. helyén szerénykedik, s bár a hétvégi, Genoa elleni döntetlen után a klubvezetés megerősítette posztján a 62 éves vezetőedzőt, mégis most minden jel arra utal, hogy a következő találkozón már nem ő fog ülni a kispadon.
Mazzarri novemberben vette át a Napoli irányítását Rudi Garcia menesztését követően, ám pár hónappal később elődjéhez hasonlóan szintén távozni kényszerül a csapat éléről – számolnak be róla itáliai sajtóforrások.
Mint arról lapunk is beszámolt, Mazzarri helyét minden bizonnyal a szlovák válogatottat irányító Francesco Calzona veszi át, aki a legfrissebb hírek szerint már alá is írta rövid távú szerződését a klubnál, és kedden már meg is tartja első edzését.