Liga BBVA - 2024.8.19.

Mbappé mallorcai döntetlennel mutatkozott be a spanyol bajnokságban

A címvédő Real Madrid nem tudott nyerni vasárnap este a Mallorca vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 1. fordulójában.
Kylian Mbappé a hétközi európai Szuperkupa-meccs után vasárnap este a spanyol bajnokságban is bemutatkozott a Real Madrid színeiben. Jól is indult a címvédő mallorcai vendégjátéka: Vinícius Júnior talppal tette maga mögé a labdát Rodrygónak, aki megtolta, majd gyönyörűen tekert a bal kapufa mellé a 13. percben. 0–1

Tíz percen belül két újabb madridi lehetőség következett, előbb Antonio Rüdiger próbálkozott távolról, majd Mbappé Vinícius előkészítését követően, de Dominik Greifnak egyik alkalommal sem kellett közbeavatkoznia.

A második játékrész elején aztán kis túlzással a semmiből egyenlítettek a hazaiak. Dani Rodríguez szögletére Vedat Muriqi érkezett, a bal felső sarokba fejelt. 1–1

Ezt követően felélénkült a Real Madrid, Mbappé a 62. percben a jobb alsót vette célba, de Greif leért a labdára. Nem sokkal később ismét a mallorcai kapus nyerte kettőjük csatáját, Mbappé ezúttal a tizenhatos bal oldaláról lőtt a bal sarokra, a kipattanót pedig nem érte el Rodrygo.

Carlo Ancelotti a 88. percig csak Luca Modricot küldte be, míg a hazaiakhoz hárman is érkeztek. A Real Madrid jóval többet birtokolta a labdát, de sem a beadások, sem a távoli próbálkozások nem működtek a masszívan védekező hazaiak ellen. Sőt, Antonio Sánchez révén a két legveszélyesebb lehetőség a Mallorca előtt adódott. A hazaiak otthon tartottak egy pontot a címvédő Real Madrid ellen, elrontva Mbappé bajnoki debütálását.

Szóljon hozzá!