A tavalyi U17-es világbajnokságon a góllövőlistán második helyen záró támadó, Ibrahim Diarra nevelőakadémiája alelnökével, valamint csapattársával, Arouna Traoréval utazik a katalán fővárosba.
Az Academie Africa Foot hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, Ibrahim Diarrát szerződteti az FC Barcelona második csapata, Arouna Traoré pedig próbajáték keretein belül mutathatja meg magát a magyar U19-es válogatott kapust, Yaakobishvili Áront is foglalkoztató katalán csapatnál.
Kettejük közül Diarra már járt a katalánoknál, és a 2006-os születésű focista átigazolása december végén kerül véglegesítésre – érkezését azonban a Barcával fennálló partneri együttműködésnek köszönhetően már korábban bejelentette az afrikai akadémia.
Diarrára nem véletlenül bukkant rá a Barcelona, a 18. születésnapját decemberben töltő támadó ugyanis a tavalyi, Indonéziában rendezett U17-es vb-n kápráztatta el a futballvilágot, amikor a bronzéremig menetelő mali válogatottban öt gólt szerzett, s kiosztott négy gólpasszt is, ezzel a torna ezüstcipőse lett.
Egyébként az is valószínűsíthető, hogy a Barcelona végül Arouna Traorét is leigazolja, de ő még most töltötte be a 17. életévét, és a FIFA tiltja a kluboknak, hogy nem európai kiskorúakat igazoljanak.