Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójából csütörtökön bepótolt mérkőzésen a Bologna hazai pályán 2–1-re legyőzte a Milant.
Két közvetlen rivális találkozott egymással az olasz élvonal 9. fordulójából bepótolt mérkőzésen, a meccs előtt mindkét együttes 41 ponttal állt, a Milan a hetedik, a Bologna pedig rosszabb gólkülönbsége miatt a nyolcadik helyen.
Az első félidő elsősorban mezőnyjátékot és nagy küzdelmet hozott, de a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Már-már úgy tűnt, hogy a játék képének megfelelő, 0–0-s eredménnyel mennek pihenőre a csapatok, ám a 43. percben betalált a Milan: Rafael Leao megelőzte a tétova Lorenzo De Silvestrit, és megindult a Bologna kapuja felé, eltolta a labdát Lukasz Skorupski mellett, majd estében a kapuba gurította csapata vezető találatát.
Túl sokáig azonban nem örülhetett a vezető találatnak a milánói együttes, mert alig telt el három perc a második félidőből, amikor Santiago Castro egy lecsorgó labda után kiegyenlített – a Milan-játékosok reklamálták, hogy Giovanni Fabian kezéről pattant oda a labda a gólszerzőhöz, a gólt azonban rövid VAR-vizsgálatot követően megadta a játékvezető.
A 64. percben Yunus Musah közel járt a Milan második találatához, újabb gólt mégis a Bologna szerzett a 82. percben: Dan Ndoye egy beadás után megelőzte Sztrahinja Pavlovicsot, és közvetlen közelről betalált.
A Milan ezután hiába próbálkozott az egyenlítéssel, a Bologna megtartotta a vezetését, és egygólos hátrányból a végén megnyerte a meccset – egyúttal megelőzte riválisát a tabellán, és feljött a hatodik helyre.
OLASZ SERIE A
A 9. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Bologna–Milan 2–1 (S. Castro 48., Ndoye 82., ill. R. Leao 43.)