A Manchester United 1–1-es döntetlent követően tizenegyesekkel kikapott a Fulhamtől az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjében, így búcsúzott a sorozattól.
Nehezen volt meghatározható előzetesen, ki az utolsó vasárnapi FA-kupa-nyolcaddöntő esélyese. Persze, a hazai pályán futballozó Manchester United a nagyobb klub, de Rúben Amorimmal a kispadon is hosszú hetek-hónapok óta szenved, a Premier League-ben csak a 15. helyen áll, míg a keretértékre inkább alsóházi Fulham remekel, a bajnokságban ott van a tabella első felének alján. Nos, utóbbi az első félidő 46. percében vezetést szerzett, ezzel ebben az idényben sokadjára borzolta az idegeket az Old Traffordon.
Az MU természetesen nem adta fel, a „vörös ördögöknek” a gyenge PL-teljesítmény mellett/után már csak az Európa-liga és az FA-kupa megnyerése maradt célként, azaz hajtania kellett. Bár a labda a vendégeknél volt többet, a helyzeteket tekintve fölényben játszott a Manchester United a folytatásban, a 71. percben pedig jött Bruno Fernandes, aki fantasztikus gólt szerzett kapásból, laposan a hosszú alsóba lőve. A rendes játékidő hajrájában Alejandro Garnacho előtt adódott ziccer, a túloldalon pedig André Onana védett hatalmasat, de a párharcból hosszabbítás lett. A labda ott is a Fulhamnél volt többet, ám az MU veszélyeztetett többször. Döntés így sem született, jöhettek a tizenegyesek!
A szétlövésben aztán a Fulham egyszer sem hibázott, míg manchesteri oldalról előbb Victor Lindelöf, majd Joshua Zirkzee is kihagyta a tizenegyesét, így a londoniak jutottak tovább a legjobb nyolc közé, a címvédő búcsúzott! Egy párharc maradt hátra a körből: a Nottingham Forest–Ipswich Town meccset hétfőn rendezik.
ANGOL FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, vasárnapi mérkőzések
Manchester United–Fulham 1–1 (B. Fernandes 71., ill. C. Bassey 45+1.) – 11-esekkel 3–4