Bundesliga - 2025.8.30.

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén a St. Pauli idegenben 2–0-ra győzött a városi vetélytárs Hamburg ellen.

A múlt heti első fordulóban mindkét csapat döntetlennel kezdte meg szereplését az új idényben, most azonban egyértelműen a vendégek számára alakult kedvezőbben a találkozó: a 19. percben Adam Dzwigala szerzett vezetést a St. Paulinak, majd a második félidőt ugyan gyors góllal kezdte az élvonalba hét év után visszajutó Hamburg, de ezt a játékvezető VAR-vizsgálat után lesállás miatt végül visszavonta – korán ünnepelt tehát a hazai szurkolótábor.

A 60. percben pedig még rosszabbra fordult a Hamburg helyzete, miután Andréas Hountondji kétgólosra növelte a vendégek előnyét.

A három pont sorsa a 77. percben dőlt el végleg, amikor a hamburgiak grúz védőjét, Giorgi Gocsoleisvilit második sárga lap után kiállította Christian Dingert játékvezető.

Bár a rendes játékidő vége után még tíz perc hosszabbítás következett, az eredmény már nem változott – a két hamburgi székhelyű csapat összecsapását a St. Pauli kétgólos különbséggel megnyerte és megszerezte első győzelmét a Bundesliga új idényében.

Szóljon hozzá!